g-remarketing
Menü
2016. feb. 11

CSOK 2016 – 10+10 milliós támogatás

_data/news_1484812525.jpg

2015. július 1-jén indult el a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, azaz a CSOK („szocpol”). A csomag legfontosabb újítása az volt, hogy használt lakás vásárlásához is igénybe vehető támogatást kínált. Fél év után itt a CSOK új formája, ami akár 20 millió forint támogatást is jelenthet a családoknak új lakás vásárlása vagy építése esetén.

2016. január 1-től lépett életbe a módosított családtámogatási rendszer, a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK). 10 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphat az, aki bevállal 3 gyermeket és új lakást vagy házat vásárol/építtet. További 10 milliós hitelt is igényelhet állami kamattámogatással.

Cikkünket a 2016. február 10.-én, a Magyar Közlönyben megjelent legfontosabb változásokkal frissítettük.


Új építésű lakóingatlanok vásárlása vagy építése

Fontos változás, hogy a 10 milliós támogatás mellé felvehető 10 millió forintos, 3 százalékos kamatozású hitelt eddig legfeljebb 30 millió forint értékű ingatlan vásárlására vagy építésére lehetett felvenni, ezt a korlátot viszont most eltörölték! Az új lakásban csak az igénylők szerezhetnek tulajdont! A vissza nem térítendő támogatás miatt az állam 10 évre jelzálogjogot jegyez be az új lakáson. A 10 milliós támogatást mostantól felsőoktatási intézményben tanulók is igénybe vehetik. Eddig azoknak a gyermekeknek, akikre igénybe vették a CSOK-ot, 10 évig az új lakásban kellett élni, mostantól viszont ha nagykorú vagy nagykorúvá vált elköltözhet/elköltözhetnek anélkül, hogy vissza kellene fizetni a támogatást. Eddig a CSOK-kal vett lakást szinte azonnal eladhattuk. Mostantól öt év után tehetjük meg, a támogatás összegének letétbe helyezése mellett. 

A 3 gyermekesek vagy ennyit vállalók esetén…

  • 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek és további10 millió forint kedvezményes hitel is igénybe vehető
  • Akinek még nincs gyermeke, 10 évre előre hármat vállalhat, de csak akkor, ha az igénylés időpontjában már házas, vagy ha még nem házas, akkor legalább 1 gyermeket nevel
  • Akár egy, két vagy három gyermek megszületését vállaljuk, minden esetben 10 év lesz erre. 
  • Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni akik után már korábban igényeltek CSOK-ot, korábbi lakásépítési támogatást vagy szocpol-t, de a korábban kapott támogatás összegét a 10 millió Ft-os kedvezményből le kell vonni.
  • Lakásnak legalább 60 m2-nek, családi háznak 90 m2-nek kell lennie.

1 vagy 2 gyermekesek vagy ennyit vállalók esetén…

  • 1 gyermek vagy ennyit vállalók esetén 500.000 – 600.000 Ft-ról 600.000 Ft-ra nőtt
  • 2 gyermek vagy ennyit vállalók esetén 800.000 – 1.300.000 Ft-ról 2.600.000 Ft-ra nőtt 
  • 1 gyermek esetén lakásnak legalább 40 m2, családi háznak 70 m2-esnek
  • 2 gyermek esetén lakásnak legalább 50 m2, családi háznak 80 m2-esnek kell lennie.

Örökbe fogadás esetén, a vállalt gyerekekre vonatkozó határidő két évvel kitolódik.

A támogatható ingatlanokra előírt 160 m2-es felső mérethatár eltörlésre kerül. Mostantól elegendő, ha csak az egyik szülő 40 év alatti az előre vállalt gyermekek esetében. Ha már mind a 3 gyermek megvan, akkor nincs korhatár egyik szülő esetében sem. Az ingatlanok energetikai-besorolás szintjét mostantól nem kell figyelembe venni a kedvezmény összegének megállapításánál. Négyzetméterenként számított 300.000 / 350.000 Ft-os maximális vételár korlátozás is eltörlésre kerül.

Gyermeknek számít…

  • aki az ember vér szerinti gyereke,
  • eltartottja, és 20 évnél fiatalabb
  • vagy 25 évnél fiatalabb, de felsőoktatásban tanul
  • illetve 20 évnél idősebb és megváltozott munkaképességű, és ez az állapot még legalább egy évig így is marad

Új építésű lakásnak számít ami…

2008. július 1-jén vagy később kiadott építési engedéllyel rendelkező összkomfortos lakás, amely a kérelem benyújtásának időpontjában használatbavételi engedéllyel vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal rendelkezik. Emeletráépítéssel vagy tetőtérbeépítéssel megvalósuló lakóegység is új lakásnak számít a szabályozásban.

 

Használt lakás vásárlás esetén

Használt lakás vásárlásához a közfoglalkoztatottak is igénybe tudják venni a támogatást. Korábbi igénylők másik lakásba költözve igénybe vehetik a támogatás azon részét, amelyet korábban nem tudtak lehívni. Egy gyereknél 40, kettőnél 50, háromnál 60, négynél pedig 70 négyzetméteresnek kell lennie legalább az ingatlannak. A támogatás egységesen egy gyermeknél 600 ezer, kettőnél 1 millió 430 ezer, háromnál 2,2, négynél pedig 2,75 millió forint lesz.
A családi otthonteremtési kedvezményt is önrésznek kell tekinteni, ez összhangban van a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásával is, ezért az igénylőknek érdemes tájékozódniuk, mely pénzintézetek járnak el így.

CSOK 10 + 10 millió

A CSOK igényléséhez még szükséges, hogy…

Rendelkezzen 6 hónapos (legfeljebb 15 nap megszakítással) belföldi vagy külföldi munkaviszonnyal. A munkajövedelmet egyéni vállalkozói, őstermelői tevékenységből, cégtagságból vagy szövetkezeti jogviszonyból származó bevételekkel is lehet igazolni. 2 éves egészségügyi biztosítotti jogviszonyt is fel kell tudni mutatni, amelyet akár külföldi hatóságok is igazolhatnak. Erkölcsi bizonyítványra is szükség lesz. Külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít az előírt legalább 180 napos biztosítási időszakba, ami a határon túl munkát vállaló fiataloknak lehet nagy segítség az itthoni letelepedéshez. Az igénylő ne legyen a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nyílván tartva.

Milyen papírok szükségesek az igényléséhez?

  • NAV által kiállított, 15 napnál nem régebbi okirat a köztartozás mentességről
  • társadalombiztosítási jogviszony (legalább 180 nap) fennállásának igazolása a TB-től
  • nyilatkozat arról, hogy az igénylő és házastársa, gyermekei nevén nincs ingatlan
  • adás-vételi szerződés (legyen benne feltüntetve a CSOK igénybevétele is)
  • érvényes okmányok, lakcímkártya, személyi igazolvány, adókártya. Nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyereknek is
  • születési anyakönyvi kivonat a gyereknek, szülőknek házassági anyakönyvi kivonat
  • kérhetik még a lakás alaprajzát, valamint munkáltatói igazolást is
  • egyéb papírok ügyében érdemes tájékozódni a választott hitelintézetnél

Ha nem sikerül teljesíteni a feltételeket…

  • Ha nem sikerül a feltételeket teljesíteni, akkor a CSOK összegét, a késedelmi kamattal (normál kamat ötszöröse) együtt kell visszafizetni.
  • Kivétel ez alól, ha…
  • a házastársak egyike elhunyt,
  • megváltozott a munkaképessége,
  • a gyermek a terhesség 24. betöltött hetét követően halva születik,
  • vagy a gyermek fogyatékossággal születik.

Ebben az esetben csak a felvett részt kell visszafizetni.

 

Forrás: Pénzcentrum

  • Nagy az érdeklődés a CSOK iránt.
    Hitelből vásárlók aránya jelenleg 20% a piacon a Duna House Hitel Centrumának adatai alapján. Ingatlant vásárlók nagy része továbbra is készpénzzel fizet. Az általuk felvett hitelösszeg átlaga jelenleg 6,5 millió Forint, országos átlagban.
  • Áfacsökkentés
    2016. januártól a 150 négyzetméteresnél kisebb új építésű lakások és a 300 négyzetméteresnél nem nagyobb új építésű családi házak áfáját 27 százalékról 5 százalékra csökkentette a kormány a következő négy évre.